Magyar Dal Fővárosa - Kiegészítő programok, Nyíregyháza, Jósa András Kórház


Magyar Dal Fővárosa - Kiegészítő programok, Nyíregyháza, Jósa András Kórház

A mosoly gyógyító ereje mellett most a testet - lelket tápláló muzsika misztikumát szeretnénk megmutatni ezen az őszi napon. Célunk, hogy ne csak a sokat emlegetett és gyakran megjelenő helyszíneket (pld: gyermekosztályok) építsük be a rendezvénybe.
 

 

Első alkalommal szeretnénk igénybe venni a kórház főbejárata melletti zöld területet, parkot, hogy a fák árnyékában felcsendülhessen a nyugalmat árasztó magyar dallam, energiát és hitet adva ezzel a szeretteiket látogatóknak, vagy a hetek óta betegségükkel harcolóknak. Hisszük, hogy egy-egy dalt meghallgatva, nehéz élethelyzetben személyesen megtapasztalva a zene nyújtotta élményeket, könnyebbé tehetjük ezeket a személyes küzdelmeket.

A rendezvény napján és az azt megelőző napokon – péntek, szombat – félóránként felcsendül a Magyar Dal Fővárosa - Nyíregyháza hivatalos szignálja, a Vasútállomáson, az Autóbusz pályaudvaron, valamint az autóbuszok egyes járatain.

Ezek a járatok, mint „zenélő-buszok” épülnek be a programsorozatba, a rendezvény hétvégéjén élő zene szól majd az előre meghatározott autóbuszokon.
 
A rendezvény népszerűsítésében segítségünkre van a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft., mely már a nyári időszakban, és a rendezvény idején is segíti vendégeink tájékozódását.
 
A belváros különleges hangulatáról, a színpadok közti utakon felcsendülő muzsikáról utcazenészek sokasága gondoskodik majd, ezzel is hangulatossá, egyedivé varázsolva a Magyar Dal Napját, ünnepét!
 
Nyíregyháza illetve a megye médiumai kiemelt figyelmet szentelnek a rendezvénynek. Ez egyrészt a promóciós időszakot, másrészt magát a rendezvény bemutatását jelenti. Az írott és elektronikus sajtó (Kölcsey televízió, Nyíregyházi televízió, Nyíregyházi Napló, Sunshine rádió, Retro Rádió) a fellépőkkel készített interjúk mellett élő bejelentkezésekkel, összefoglalókkal, s természetesen a magyar dalok sugárzásával járul hozzá a rendezvény sikerességéhez.


Program: 
10.45 – 11.00 óra: Brass Heart Quartett
11.00 – 11.30 óra: Cantemus Kórus műsora
11.30 – 12.30 óra: Vikár Sándor Zeneiskola tanárai és növendékei
15.00 – 15.30 óra: Nyíregyházi Hölgykoszorú Kazár Ticiána vezetésével
15.30 – 16.00 óra: Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola növendékei
 

PROGRAMOK


VIDEÓ


Get Adobe Flash player
Magyar Dal Napja tv spot 2011