Novák Péter



Novák Péter

Novák Péter színész, énekes, szövegíró, zeneszerző, műsorvezető.
13 éves korában (1983) már szerepelt az István, a király című rockoperában. 1984-1988 között a Cég együttes tagja volt. 1990-1991 között az Aranyláz együttesben játszott. 1993-tól a Holló Színház tagja. 1994-ben megalapította a Kimnowak nevű zenekarát, ami a mai napig is létezik. Az együttesnek ő az énekese és a szövegírója is. Számos színházban szerepelt: a Budapesti Operettszínházban és a Budapesti Kamaraszínházban. Az 1999-ben megjelent Keresztes Ildikó Nem tudod elvenni a kedvem... című lemezén a dalok szövegét ő írta. A Tűnj el című dalban duetett énekelt Ildikóval. [1] Oláh Ibolya "Egy sima, egy fordított" című aranylemezén is a dalok többségét ő írta. Szintén szövegíró volt Rúzsa Magdi 2006-os "Ördögi angyal" című lemezén, valamint a legújabb 2008-as Magdi lemezen (Iránytű) a "Tűz" című dalt ő szerezte és volt a szövegíró is. 2007-től a Beugró műsorveztetője. 2007. augusztustól a Kultúrpart kulturális portál kreatív igazgatója.
 

 

FOTÓK


Novák Péter

VIDEÓ


FELVÉTELEK