Dred és Doris országjárás közepette


2009.08.28. 11:50 | Szerző: Dred | Kommentek: 0

"A hetet egy rendhagyó fellépéssel kezdtük, a szombathelyi büntetés végrehajtási intézetbe kaptunk meghívást".
 

 

A nyár egyik leghúzósabb időszaka az augusztus közepe volt, hiszen az ország kilenc pontján fordultunk meg. A hetet egy rendhagyó fellépéssel kezdtük, a szombathelyi büntetés végrehajtási intézetbe kaptunk meghívást. Előre felkészítettek minket, hogy milyen tortúrán kell majd átesnünk, ami később be is igazolódott: fémdetektoros kapukon kellett átmennünk, le kellett adni a fém tárgyakat, telefonokat, kulcsokat, személyi igazolványokat. A szervezők külön felhívták a figyelmünket arra, hogy a fogvatartottak nyugalmának érdekében Doris ne vegyen fél kihívó ruhákat. Többszörös zsiliprendszeren keresztül vezetette az utunk egy nagy színpaddal ellátott előadó terembe, ahova katonás fegyelemmel kísérték be a fogvatartottakat.  A jelenlévők jutalomként kapták azt a lehetőséget, hogy megtekinthessék a koncertet. A fellépés előtt nagyon feszültek voltunk, mert ilyen közegben még soha nem léptünk fel és nem tudtuk milyen reakciókra számíthatunk. Remegő térddel léptünk a színpadra, de az első Dal után már taps és ováció fogadott, dalról dalra egyre jobban oldódott a nem mindennapi közönségünk és mi is. A műsor végén saját készítésű festménnyel ajándékoztak meg bennünket a bentlakók. Még ezen a napon egy Zalaegerszegi diszkóban is felléptünk, viszont az éjszakai fellépésig bőven volt időnk, ezért megnéztük az aktuális Harry Potter részt moziban. A film vegyes érzéseket váltott ki bennünk, egyes szakaszairól szögesen ellentétes véleményünk volt. Éjfél felé értünk a diszkóba, ahol fürkésző tekintetek követték minden mozdulatunkat. Nagyjából fél egykor léptünk színpadra, ahol a közönség az első pillanattól kezdve velünk együtt énekelte dalainkat.

Hét utolsó munka napján, pénteken békés megyébe látogattunk, ahol két clubban adtuk elő dalainkat. Az első buliban kb. a műsor felénél teljes sötétségbe borult a diszkó. Szerencsére ez nem tartott sokáig, ott folytathattuk műsorunkat ahol kényszerűen abbahagytuk. Itt is, csak úgy, mint később a másik helyszínen hosszas dedikálás és közös fényképezés várt még ránk. A szombati napon 3 helyre voltunk "hivatalosak", már délután kezdtünk , az első helyszínen előttünk egy bűvész lépett fel, akinek műsorát mi is végignéztük. Nagyon mulatságos volt látni, ahogy a kisgyerekek tátott szájjal nézték a mutatványokat. A másik két koncerten minden úgy történt, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. A vasárnapi napot egy Budapesti TV felvétellel kezdtünk, ahol bemutattuk legfrissebb dalunkat, és persze a Változnak az idők sem maradhatott ki. Innen hosszú utat kellett megtennünk a következő fellépésig, ami egy Pécs melletti településen volt. Ez a helyszín azért volt különösen fontos számunkra, mert Dred Pécsett nőtt fel. A koncert utáni dedikálás persze itt sem maradhatott el.

 

KOMMENTÁLD EZT A BEJEGYZÉST


ajax loader